Pandora - Do Friendship

2017 július 30.

pandora1.jpgMa, vagyis július 30. a Barátság Világnapja. Elkondolkodtatott picit ez az alkalom, mert bár nem vagyok a különféle napok híve, a barátság egy nagyon különleges dolog a számomra. Sosem voltam az a típus, aki magaköré gyűjtött nagy társaságot, inkább visszahúzódó vagyok és csak keveseket engedek magamhoz igazán közel. Szerencsésnek gondolom magam, hogy megvan az a néhány ember, akikre mindig számíthatok, és akikért én is mindent megteszek. Szeretem a munka előtti közös reggeliket, az áttelefonált délutánokat, a sírva nevetős pillanatokat..és igen, a csak sírósakat is, mert ezek is hozzánk tartoznak. Néha már természetesnek tűnhet, hogy mindig ott vagyunk egymásnak, pedig ezekért a kapcsolatokért is ugyanúgy dolgozni kell és időnként igenis meg kell ünnepelni, hiszen a barátság csodás dolog!

A Pandora legújabb kollekciója is a baráti összetartozást ünnepli, kifejezetten erre az alkalomra alkották meg a legújabb színes szövetkarkötőket. Választhatunk hozzá barátság charmokat, hogy rápillantva eszünkbe jusson a sok-sok közös élmény. 

Tovább olvasom

Clinique X Pixibox

2017 július 21.

cliniquexpixibox_2.JPGNagyon szerettem a korábbi Pixibox kollaborációkat is és vártam már, hogy a Clinique mit tud kihozni ebből a lehetőségből. Ez egy remek alkalom, hogy bemutatkozzon a márka, és reméltem, hogy az újdonságok mellett néhány ikonikus termékük is helyet kap majd a dobozban. Lássuk mit rejtett a doboz és mi a véleményem róla! :)

Tovább olvasom

Ilyen volt a Balaton Sound 2017.

2017 július 20.

balatonsound2017beautyjunkie8.JPG

Az idei Balaton Sound nagyon ígéretesnek hangzott, és ismét nem kellett csalódnom, istenien éreztük magunkat! Már-már hagyomány, hogy tesómmal és Festyvel megyünk, és minden évben nagyon várom. :) A legnagyobb kedvencem idén is Hardwell volt, elképesztően jó záró bulit csapott vasárnap. De természetesen hatalmas élmény volt Robin Schulz, Kygo, Marshmello, Zedd, Sigma, Dua Lipa és a többiek is. Ez a vízparti fesztivál hangulat pedig semmihez sem fogható. Jövőre ugyanitt! <3 

Hoztam néhány képet és a bejegyzés végén pedig megtaláljátok a videót, amit készítettem a Balaton Soundról. :) 

Tovább olvasom

Hello Jo Malone!

2017 július 20.

jomalone1_k.jpgNagy örömmel írom ezt a bejegyzést, ugyanis régóta vágytam rá, hogy itthon is megnyissa kapuit a Jo Malone első üzlete, és vééégre erről adhatok hírt nektek! :) Eddig legközelebb Bécsben juhattunk hozzá a márka termékeihez, de most már csak a The Ritz-Carlton Hotelig kell mennünk, ugyanis ott nyílt meg a Jo Malone ikonikus és nem mellesleg gyönyörű budapesti üzlete. 

Többször említettem már nektek videókban, hogy mennyire odáig meg vissza vagyok a márkáért. Az illatok mesések, a termékek fantasztikusak, a csomagolás és az egész körítés pedig egyenesen lenyűgöző. Egy csepp luxus a beauty rajongóknak. :) Ha tehetitek ugorjatok be, nézzetek körbe, szaglásszatok meg néhány illatot és merüljetek el a Jo Malone világában. :) 

Merre jártam mostanában?

2017 július 19.

heti-vlog-thumbnail.pngA mai videóban az elmúlt két hét izgalmasabb pillanatait gyűjtöttem össze nektek. Van itt minden, sajtótájékoztató, shopping, sőt még autó tesztelés is, végül pedig sikerült lebetegednem (valószínűleg) a rengeteg légkondinak köszönhetően.. szóval, ha kíváncsiak vagytok merre jártam mostanában, akkor tartsatok velem! :)

Tovább olvasom

Guerlain blogger kihívás - szempillaspirál & szélgép

2017 július 14.

ke_pernyo_foto_2017-07-14_12_38_11.pngAz egyik napi vlogban már láthattátok, hogy a Guerlainnel forgattunk egy pár vicces kihívás videót és most végre nektek is megmutathatom a végeredményt. :) 

Tovább olvasom

Ezeket szerettem júniusban + JÁTÉK!

2017 július 10.

ju_niusi_kedvencek.jpgA mai videóban a szokásos havi kedvencekkel jelentkezem, plusz a végére egy kis meglepit is tartogatok nektek a 7. szülinap alkalmából! ;)

Tovább olvasom

Mit gondolok a NYX Face Awardsról? I HETI VLOG

2017 július 04.

vlog-thumbnail.png

Ebben a videóban még egy kicsit több is van, mint egy hét, mert végülis így éreztem teljesnek. Két hétvége is szerepel benne, amikor kirándulni voltunk, egyszer Szentedrére mentünk el Ákossal, egyszer pedig Zamárdiban voltunk a családommal egy kis szülinapi ebéden. Mindkettőt nagyon ajánlom nektek is, mert szuperül éreztük magunkat. :) Ezenkívül pedig néhány pillanatot mutatok meg nektek, hogy nagyjából mik történnek hétközben velem, sőt egy rövid unboxing is bekerült a vlogba. :)

Tovább olvasom
Oldal tetejére