OUTFIT - White & Blue

2016 augusztus 22.

img_0809.JPGLassan, de biztosan itt van az ősz, én pedig kifejezetten örülök ennek, mert a nagy meleg után már vágytam arra, hogy kicsit változatosabban lehessen öltözködni. Őszintén, kicsit már unom a rövidnaci-top kombót. Sokszor vagyok egyébként biztonsági játékos és a jól bevált farmer után nyúlok reggelente, pedig annyi jó kis lehetőség van ezen kívül is! Próbálok odafigyelni az utóbbi időben, hogy több féle alsóval bővítsem a ruhatáramat, mert ezek is ugyanolyan jól kombinálhatóak, csak valahogy nem ez uugrik be elsőre, legalábbis nekem. :) A másik, amit rengetegszer hordok az pedig a fehér ing, és ezeket vadászom is, mert nagyon jól kombinálhatóak. Most is egy fehér inget választottam és farmer helyett egy kék-fehér mintás vászon nadrággal kombináltam, mindkettő a Tchibo mostani kollekciójából van, ITT megtalálhatjátok őket. Szeretem az ilyen laza, de csinos szetteket, mert tökéletesek munkába, megbeszélésre, ügyintézésre, barátnős programra.. nem nagyon tudok elképzelni olyan szitut, ahol ne állná meg a helyét ez az összeállítás. Balerinával egésznap rohangálhatunk benne, de akár egy esti programhoz is el tudom képzelni például egy szép kis magassarkúval. Smink tekintetében az egészet egy vékonyka tusvonallal és egy élénkebb rózsaszín rúzzsal kombináltam, hogy visszafogott, de nőies legyen az összhatás. Remélem tetszik nektek is. :)

Tovább olvasom

Teszt - Signal White Now Glossy Chic fogkrém

2016 augusztus 19.

signal_white_now_glossy_chic_fogkrem_beautyjunkie_21_2.jpgIgyekszem mindig hangsúlyozni itt a blogon, hogy a legfontosabb az alapvető ápoltság, hiszen hiába sminkelünk vagy öltözünk divatosan, ha az alapok nincsenek rendben. Szerintem már tudjátok rólam, hogy a szájápolás és a fogfehérítés egy számomra kifejezetten fontos téma, folyamatosan keresem a jobbnál jobb megoldásokat, és időről időre szeretem veletek is megosztani a tapasztalataimat. Ma egy nagyon klassz kis fogkrémet szeretnék nektek megmutatni, amivel a Pixiboxban találkoztam először. Ez nem más, mint a Signal White Now Glossy Chic.

Szerintem a fogkrém is olyan egyébként, mint a szempillaspirál, hogy folyamatosan újabbnál újabb darabok érkeznek a piacra, de nehéz megtalálni azt, ami valódi újítást hoz. Én legalábbis ritkán veszek kétszer ugyanolyat. Most mégis megtörtént, ezért lássuk miket tapasztaltam!

Tovább olvasom

Berlin Fashion Week - Sunset

2016 augusztus 10.

img_8659_2.jpgBerlinben lőttük még ezeket a képeket, amik számomra nagyon kedvesek. A megérkezésünk után még hulla fáradtan elmentünk egyet sétálni, és a lemenő nap fényeit csíptük el a Dóm mellett. Akkor láttam meg először a Dómot és csak ámultam, hogy milyen gyönyörű ez a rész és micsoda élet van itt. Még miután lement a nap, akkor sem fáztam ebben a felsőben, szóval nagyon tudom ajánlani a nyári időszakot, ha jó időben szeretnétek megnézni Berlint! :) 

Tovább olvasom

Készülj velem! #3 - Nyári élmények, újdonságok, PokémonGo

2016 július 31.

ke_pernyo_foto_2016-07-30_15_27_41.png

Annyira vártam már, hogy végre leüljek és nyugiban sminkeljek és meséljek nektek egy kicsit, hogy megszületett a leghosszabb videóm..előre is elnézést. :') Meséltem a nyári élményeimről, szó esik benne a PokémonGo-ról, néhány újdonságot is megmutattam és van benne egy óriási csalódás is..szóval tényleg elég tartalmas lett. Ha érdekel benneteket, akkor kattintsatok tovább! :) 

Tovább olvasom

The Body Shop Down To Earth 8 színű szemhéjpúder paletta

2016 július 28.

thebodyshop_downtoearth_8_palette_5.jpgSzerintem nem titok már, hogy egyszerűen megvadulok a nude palettákért, mondhatni gyűjtöm őket. Minden nap ezek után nyúlok általában, de ha valamilyen színes szemhéjpúdert használok, akkoris biztosan kiegészítem valamilyen natúr árnyalattal. Nagyon örülök, hogy már a nálunk is elérhető márkák is sorra jönnek elő valamilyen jól kihasználható nude palettával és én még egyáltalán nem unom. Különösen megfogott most ez a tesztelésre érkezett The Body shop Down To Earth 8-as paletta, amiben a visszafogott színek mellett néhány egészen különleges sötétebb is helyet kapott. Július eleje óta minden nap ezzel sminkelek, hogy kitapasztaljam hogyan is működik. Lássuk milyenek a színek és hogyan működnek élesben!

Tovább olvasom

HUGO BOSS store Budapest Re-Opening & Formula 1 Race Party

2016 július 27.

hugo_boss_reopening_party5.JPGAhogy az előző bejegyzésben említettem az előző hét tényleg a Forma-1 körül mozgott. Csütörökön nyitotta meg kapuit a teljesen átépített és megújult Hugo Boss üzlet a Fashion streeten, és nem más, mint Nico Rosberg vágta át a szalagot. Az új design meseszép lett, igazán modern és letisztult, pont ahogy a Hugo Boss ruhák is. Hoztam néhány képet az estéről, az üzletbe pedig érdemes ellátogatni, ha kíváncsiak vagytok rá. :)

Tovább olvasom

Formula 1 Hungarian Grand Prix with Williams Martini Racing Team

2016 július 26.

forma1_hungaroring_williams_martini_team_24.JPG

#MARTINIRACING

Azt hiszem mondhatom, hogy az egész előző hetem a Forma-1 jegyében telt. A Williams Martini Racing csapat vendégeként olyan elképesztő élményekben volt részem, amiről álmodni sem mertem korábban. A családomban többen is nagyon szeretik a Forma-1 futamokat nézni, például nagymamám hatalmas rajongó, szóval nem volt teljesen ismeretlen a dolog, de így átélni egy futamot azért teljesen más volt. :) Hoztam nektek néhány képet a hétvégéről és egy kis élménybeszámolót, illetve snapchaten élőben is követhettétek az eseményeket. Ha nem szeretnétek lemaradni a jövőben sem ezekről, akkor ne felejtsetek el követni: beautyjunkie_hu néven találtok meg, illetve már a Viberen is tudtok követni a public chaten, Beauty Junkie néven! 

Tovább olvasom

Balaton Sound 2016 - Sunset moments

2016 július 21.

balaton_sound_2016_outfit_beautyjunkiehu_naplemente_1.JPGMinden évben alig várom, hogy jöjjön a nyár és vele együtt a fesztivál szezon is. A Soundot különösen szeretem, mert nagyon tetszik, hogy a Balaton partján rendezik meg, ez szerintem ad egy olyan extra hangulatot neki, amit egyik másik fesztivál sem tud. Az Akvárium teraszán fotóztuk ezt a szettemet, ahol kellemesen fújt a szél, csillogott a víz és kicsit úgy éreztem, hogy el is tűnt minden gondom-bajom. :) Néha tényleg jól esik kiszakadni a mindennapokból.. Lehetett egyébként mindenféle rémes cikket olvasni, de én ebből minimálisan érzékeltem bármit is, illetve szerintem semmi olyan nem történt, ami egy átlagos pesti éjszaka ne történne meg, csak ezt most jól fel lehetett fújni. Én személy szerint nagyon örültem, hogy meghallgathattam a kedvenc előadóimat élőben, bulizhattam egy jót a barátaimmal és jövőre is ugyanígy fogok tenni szerintem! :)

Tovább olvasom
Oldal tetejére