Nyári minimál smink

2015 július 30.

img_1150_2.jpg

A 10 RANDOM BEAUTY FACTS posztban említettem, hogy nehéz levetkőznöm azt a beidegződésemet, hogy csak alapozóval tudok utcára lépni. Ez a 40 fokos konstans meleg azonban rákényszerített, hogy minimális sminkkel induljak útnak reggelente, ha nem akarom, hogy szétcsússzon a fejem, úgyhogy szépen lassan megbarátkoztam ezzel. Kikísérleteztem a kedvenc nyári basic sminkem, amit összesen 3 perc feltenni és teljesen jól érzem magam benne egész nap. :)

Tovább olvasom

Hétköznapi smink és néhány új kedvenc

2015 június 09.

Huha, jó régen jelentkeztem már kimodottan smink bejegyzéssel, de az utóbbi időben néhány nagyon klassz termék került a kezem ügyébe, amit mindenképpen élesben szerettem volna először megmutatni nektek. Az utóbbi hónapban nagyjából ezt a sminket raktam fel, ha kimozdultam itthonról. :)

Tovább olvasom

Egyszerű smink egy kis feketével

2014 augusztus 27.

Aki már követi egy ideje a blogot, az szerintem tudja jól, hogy az egyszerűbb sminkeket kedvelem, és a kevesebb több elvét vallom. Egy idő után az ember megtalálja azokat a technikákat, stílusokat és színeket, amiket általában bevet a készülődés közben. Én is így vagyok ezzel, és sokszor hetekig képes vagyok napról napra ugyanazt a sminket elkészíteni. Ma reggel annyiban módosítottam a dolgokon, hogy elővettem az eddig nem nagyon használt, és egyben kicsit félelmetes fekete szemhéjpúderemet.

Tovább olvasom

Marie Claire Hétfő - Így csempéssz egy kis őszi hangulatot a sminkedbe!

2014 augusztus 11.

Már nyakunkon az ősz, és ömlik is a sok-sok új kollekció képanyaga, én pedig egyre inkább vágyom arra, hogy ezekkel a csodálatos mély őszi-téli színekkel sminkeljek. Az ruha üzletekben is már inkább a kötött pulcsik és a csizmák fognak meg, pedig még javában tart a jó idő. Most összeszedtem azokat a tippeket-trükköket, amiket én is bevetek az ilyen átmeneti időszakban, amikor a nyári sminkrutinomból őszire váltok.

Tovább olvasom

GOODIES - Hope

2014 augusztus 05.

A leárazások idén nem igazán ragadtak meg, főleg egyszerűbb darabokat szereztem be, és néhány kis apróságot. Ebbe a kategóriába sorolom ezt a nyakláncot is, amit a H&M-ben véletlenül vettem észre. A földre volt leszórva egy pici rózsaszín papírtasak, amire a 250 Ft-os címkét ragasztották. Gondoltam ez biztosan ilyen kis ajándékcsomagolós tasak,  és felvettem a földről, hogy ne tapossák össze az emberek. Amikor megemeltem hallottam, hogy valami zörög benne. Megláttam ezt a kis vékony láncon lógó HOPE feliratot, rögtön tudtam, hogy nem fogom otthagyni. :)

Tovább olvasom

Marie Claire Hétfő - Tökéletes tusvonal nyáron is

2014 június 23.

A mai Marie Claire posztban az egyik kedvenc smink eszközömet mutatom meg, a filces tust. A készletemben található darabokat összehasonlítottam picit, és néhány inspiráló képet is gyűjtöttem. Nyáron ezzel tudok a leggyorsabban elkészülni, mert csak néhány ecsetvonás és egy kis szájfény és meg is van a smink. :)

Tovább olvasom

SMINK - Mermaid's Green

2014 június 02.

Ezt a sminket a legutóbbi drogériás körutamnak köszönhetem, ugyanis belefutottam a Manhattan állványon egy krémes szemhéjfestékbe, amit egyszerűen nem tudtam otthagyni! Két árnyalatot is hazahoztam, de ez a menta színű csoda azóta a nagy kedvencem. A pénteki szemöldökceruzás bejegyzésben egy kis ízelítőt láthattatok már belőle, de most jöjjön vele egy teljes smink. :)

Tovább olvasom

Marie Claire Hétfő: Védd magad a nap ellen a hétköznapokon is

2014 május 12.

A mai bejegyzésben a napsugár hatásairól írtam egy kis összefoglalást és néhány tippet, hogyan érdemes védekezni a mindennapokban a káros sugarak ellen!

Tovább olvasom
Oldal tetejére